Zárt kapus fogathajtó versenyek szabályzata

A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége elfogadta a fogathajtó szakbizottság által kidolgozott zárt kapus nemzeti fogathajtó versenyek rendezésére vonatkozó előírásokat. LETÖLTHETŐ FORMÁTUMBAN ITT

„Zárt kapus” nemzeti fogathajtó versenyek előírásai
CAN-A, CAN-B, CAN-C kategóriák számára

A leírtak a Magyar Lovassport Szövetség elnöksége által kiadott „Zárt kapus lovasversenyek általános járvány- és egészségvédelmi szabályai” című szabályzattal együtt érvényesek! LETÖLTHETŐ FORMÁTUMBAN ITT

CAN-D kategória nem rendezhető ameddig Magyarország kormánya nem engedélyezi a rendezvények megtartását!

A kiadott előírások csak felelősségteljes magatartás, a biztonságra vonatkozó szabályok 100%-ban való betartása és teljeskörű fegyelmezettség esetén valósulnak meg! A versenyen nem lehet a lovak jólétét bárminemű döntésnek alárendelni, a versenyzők számára egyenlő feletételeket kell biztosítani és mindenkire ugyanazok az előírások vonatkoznak!

 

  1. A versenyhelyszín (körülhatárolt) teljes lezárása a nézőközönség elől, vagyis csak olyan helyszínen tartható fogathajtó verseny, amely teljesen körül van zárva, kerítéssel, fém kordonnal körbe van véve.
    A belépés kizárólag az alábbi személyek számára:
    -versenyzők és segítői – 2. pontban meghatározott létszám
    – hivatalos személyek – versenybírók, pályaépítő, technikai kiküldött, állatorvosok, patkolókovács
    – maratonszolgálat – max 28 – 30 fő és csak szombaton
    – kisegítő személyzet (takarítók, pályaszolgálat, technikusok, versenyiroda, rendező munkásai)
    – biztonsági szolgálat, polgárőrség
    – mentőszolgálat
    – étteremi kiszolgáló személyzet minimalizálva
    – szakbizottság és MLSZ elnökség tagjaI
    – szövetségi kapitányok
    – Dopping szakemberek
    – VIP NINCS!
    – 65. életévüket betöltött személyek lehetőségképp ne vegyenek részt hivatalos személyként sem a versenyen, ne látogassák a versenyhelyszínt.
    – A sajtó munkatársai előzetes regisztráció alapján léphetnek be a versenyhelyszínre, nyilatkozatot írnak alá és az előírt védőfelszerelést kötelező viselniük.
  1. A nevezési létszám és a versenyzőket segítő személyzet létszámának lekorlátozása a versenykiírásban az alábbiak szerint:
    CAN-A, CAN-B
    Egyesfogat: versenyző + 3 fő
    Kettesfogat: versenyző + 4 fő
    Négyesfogat: versenyző + 7 fő
    CAN-C
    Egyesfogat: versenyző + 2 fő
    Kettesfogat: versenyző + 3 fő
    Négyesfogat: versenyző + 4 fő
    Ebben a maximált létszámban a kamion sofőrtől kezdve a versenyző családtagjain (gyermek is!) át a lótulajdonosig, segédhajtó(k)ig mindenki benne van!
    Előzetes névlista leadása kötelező a versenyiroda felé, a belépő kapunál név, dátum, belépés/kilépés, melyet egy steward/segítő, biztonsági őr regisztrál.
  1. A zárt kapus verseny teljes területén tilos a csoportosulás. Háromnál több személy csoportosulása nem megengedett, kivételt képez az 1 azonos fogathajtó csapathoz, előzetesen regisztrált személyzet.
  2. A versenyző a versenyre való nevezéskor elfogadja a versenykiírásban foglaltakat.
  3. Beléptetés egy kapun keresztül, szigorú regisztráció alapján. Minden más kapu lezárva – természetesen a biztonsági előírásoknak megfelelően.
  4. A versenyhelyszínre való belépéshez kötelező aláírni egy nyilatkozatot (a helyszíni nevezési lap, melyen név szerint fel vannak sorolva a versenyzővel érkező személyek), melyben a belépő személy kijelenti, hogy a versenyt megelőző 2 héten belül nem volt külföldön illetve tudomása szerint a versenyt megelőző 2 héten belül nem volt pozitív COVID-19-re vizsgált tesztje, a belépő személy nem mutatja a koronavírusra utaló betegség jelét.
  5. Minden személy, aki az 1. pontban van felsorolva, a helyszínre érkezéskor aláírásával (egy listán) nyilatkoznak a fentiekről.
  6. Maszk (szájat, orrot eltakaró kendő, sál) viselése az alábbiak szerint kötelező a versenyhelyszínen:
    – hivatalos személyek számára a versenyzőkkel, résztvevőkkel folytatott bármiféle kontaktus esetén, abban az esetben ha a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható be.
    – zárt terekben
  1. Mosdók, zuhanyzók, közös helyiségek takarítása, fertőtlenítése rendszeresen.
  2. Az összes nézői, látogatói tribün, lelátó lezárása kötelező.
  3. Kötelező internetes közvetítés – CAN-A csak
  4. Kötelező internetes élő eredményközlés – CAN-A csak
  5. Az étkező sátorban a minimum 1,5 méteres távolság betartása kötelező
  6. A kamionok illetve lakókocsik parkoltatásánál a minimális védőtávolság – 2 méter – betartása
  7. A versenyiroda elhelyezése olyan helyen, hogy csak a személyzet tartózkodhat bent, a versenyzők kintről intézhetik a dolgukat, bemenni nem lehet. Esetlegesen a készpénzforgalom korlátozása.
  8. A verseny lebonyolításának minimális személyzete, de helyszín illetve versenyzői létszámtól függő:
  • versenybíróság: 3 fő illetve CAN-C szabályzatnak megfelelően
  • pályaépítő: 1 fő – csak a maraton napján kiegészül a pályakarbantartókkal – 3 fő
  • technikai kiküldött: 1 fő – CAN-A csak
  • stewardok: 1 fősteward és 2 fő asszisztens steward – CAN-A csak
  • állatorvos: 2 fő – CAN-A csak / CAN-C 1 fő
  • patkolókovács: 1 fő
  • verseny kiértékelő: 1 fő
  • versenyiroda: 2 fő
  • műsorvezető: 1 fő
  • technikusok – hangosítás, kijelző kezelő, Internetes közvetítés – 5 fő
  • maratonszolgálat: szakaszon 1 fő Start / 1 fő Cél, maratonakadályban 3 fő, CTF 1 fő / helyszín
  • lómentő: 1 fő sofőr – CAN-A csak
  • humán mentő szakszemélyzete: 3 fő
    Kevesebb fővel nem, de magasabb létszámmal a rendező döntésének függvényében bonyolítható le a verseny.
  1. Zsűritoronyban maximalizált létszám (TD mindig mindenhol jelen lehet):
    – díjhajtás: verseny kiértékelő, technikus, műsorvezető
    – maratonhajtás: verseny kiértékelő, technikus, műsorvezető
    – akadályhajtás: verseny kiértékelő, technikus, műsorvezető és 2 versenybíró
    Minden esetben 1,5 – 2 méterre egymástól
  2. Technikai értekezlet lehetőségképpen a szabadban lebonyolítva – hangosítással, figyelve a 1,5 – 2 méteres távolságtartásra
  3. Szakaszbemutató ismert helyszínen nincs, amennyiben szükséges, mindenki saját autóval
  4. Maratonakadályok bejárásakor be kell tartani a biztonságos 1,5 – 2 méteres távolságtartást. A csoportosulás nem megengedett!
  5. Akadályhajtás esetén pálya megnyitása szombat este és vasárnap hosszabb idő biztosítása a csoportosulás elkerülésének érdekében – pl 6:30-tól 8:45-ig – be kell tartani a biztonságos 1,5 – 2 méteres távolságtartást.
    CAN-C kategória esetén a verseny reggelén a versenyzők számára minél hosszabb idő biztosítása a csoportosulás elkerülésének érdekében
  6. Eredményhirdetéskor a kontaktus minimalizálása, nincs kézfogás
  7. A rendező részéről egy kijelölt személy, akár versenyigazgató, aki szigorúan betartatja a járványvédelmi szabályokat
  8. A rendező biztosítja a kesztyűt és szájmaszkokat az alábbiaknak:
    * hivatalos személyek – versenybírók, CD, TD, állatorvosok, asszisztensek, patkolókovács
    * maratonszolgálat – max 28 – 30 fő
    * kisegítő személyzet (takarítók, pályaszolgálat, technikusok, versenyiroda, rendező munkásai)
    * biztonsági szolgálat, polgárőrség
  9. A versenyzők önmaguk és segítőik számára saját maguk kötelesek az előírt mennyiségű védőfelszerelésről gondoskodni, amennyiben nem tudják megoldani, a helyszínen, a versenyirodán vásárolhatnak.
  10. A verseny helyszínén több helyen kötelező a kézfertőtlenítő kihelyezése, illetve a kis bírói boxokban (díjhajtás), a versenybírói toronyban, és a versenyirodán kötelező.
  11. A szállással és étkezéssel kapcsolatban a várhatóan könnyítéssel megfogalmazott jogszabályban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.
  12. A verseny során a versenyhelyszínen nem engedélyezett az esti, táncos-zenés rendezvények szervezése
  13. A fent a leírtak be nem tartása esetén a rendező szankciókat foganatosíthat, lehetséges szankciók:
    – szóbeli figyelmeztetés
    – a versenyhelyszín azonnali elhagyására való kötelezés

Budapest, 2020. május 13.