2022.

Tóth Tamás, a kettes- és négyesfogathajtók szövetségi kapitánya a két érintett kategória számára elkészítette a 2022-es versenyévadban érvényben lévő felkészülési irányelveket, feladatokat és a válogatási elveket.

KETTESFOGATHAJTÓK – Felkészülési irányelvek 2022.
NÉGYESFOGATHAJTÓK – Válogatási elvek 2022.

FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság, Pratoni del Vivaro (ITA), 2022. szeptember 21-25. 
FEI által kiadott minősülési feltételek ITT


2020.

Szövetségi kapitányi felkészülési terv a 2020-as évre a kettes- és négyesfogathajtók számára – LETÖLTHETŐ ITT

Az idei év egy olyan feladat elé állította a világ sportját, melyet eddig senki sem tapasztalt. Nincs ez másképp a fogathajtó sportban sem. Viszont azt gondolom, hogy ez egy helyzet, amihez alkalmazkodnunk kell és ebben a szituációban is meg kell találnunk azt az utat, ahol fejlődhetünk, mert fejlődni kell és megújulni muszáj.

A megfogalmazott terveknek speciálisnak, a kialakult helyzethez igazodónak kell lenniük, mivel úgy tűnik, hogy a 2020-as év rendhagyó lesz. Elmarad Aachen, a FEI törölte a négyesfogathajtó világbajnokságot is.

Mivel sem a kettes-, sem a négyesfogathajtóknak, eddigi ismereteink szerint, nem lesz az idén nagy nemzetközi versenye, így a két kategória idei évének az lesz a fő feladata, hogy felkészüljenek a jövő évi világ- és Európa-bajnokságokra illetve a négyesfogatok a 2021. évi aacheni megmérettetésre.
Ez alól természetesen kivételt jelenthetnek a Világkupa pontszerző versenyek, melyek megrendezéséről és helyszíneiről, Vecsés kivételével, még nem tudunk semmit.
Ami viszont ismert, hogy Magyarországon a tervek szerint 4 kiemelt CAN-A kategóriás verseny kerül megrendezésre (Mezőhegyes, július 1-5., Kisbér/Ászár, augusztus 19-23., Vecsés, szeptember 2-6., Jászkarajenő, október 14-18.).

A cél, mindkét kategória számára: a 2021-es évre történő felkészülés. Rutinszerzés, versenykörülmények közötti edzés, a lehetséges hibák feltárása, elemzése és ezek fokozatos megszüntetése kell, hogy a feladat legyen. Nincs teljesítménykényszer! A 2020-as év végére ki kell, hogy alakuljon mindenki számára az az optimális fogatösszeállítás, amellyel a 2021-es évben versenyezni szeretne.
Nem lesz pontrendszer sem az idén, sem jövőre! A mutatott teljesítmények és jövőbeni elképzelések alapján lesznek kiértékelve a fogatok. Nem csak a hajtók, hanem lovaik is!
Jelen ismeret szerint mindkét kategóriában hat versenyző indulhat a világ- és Európa-bajnokságon, melyből három versenyző lehet a csapat tagja a rendező országtól függetlenül.

Nagyon fontos, hogy a kettesfogat kategóriában, el tudják dönteni a versenyzők, hogy mi a céljuk a jövő évben. Egyéni babérokra törekszenek, vagy a csapatnak szeretnének hasznos és eredményes tagjai lenni. Ha az utóbbit választják, akkor válasszanak ki maguknak és a lovai képességeinek megfelelő, egy vagy két versenyszámot. Abban, vagy azokban szülessenek nemzetközi szinten is kiválónak értékelhető eredmények és teljesítmények a fogatok részéről. Csak ebben az esetben lesz esély arra, hogy eredményesen tudják a csapatot segíteni, mert a cél azt gondolom egyértelmű, egyéniben és csapatban is a címvédés. Az egyéni indulóknál pedig az a cél, hogy a világbajnokságon a mezőny első felében végezzenek összetettben.
Hölle Martinnak és csapatának lehetősége lesz arra, hogy a hazai mezőnytől eltérően végezze a felkészülést, folyamatos konzultáció mellett.

A négyesfogatoknál a budapesti Európa-bajnokságon történő szereplés nagy lehetőség és nagy teher is egyben. Ebben a kategóriában visszanyúlok a régi megszokott csapatomhoz, melynek tagjai Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József és Lázár Zoltán. Velük együtt már sok nehéz versenyen vagyunk túl, tisztában vagyok a jó és kevésbé jó tulajdonságaikkal. Bennük látom azt a csapatot, amelynek minden tagja meg tud felelni a hazai rendezésű Európa-bajnokság elvárásainak. Tudom, hogy új fogatot építenek és épp ezért fontos, hogy versenyről versenyre, a hiányosságok folyamatos feltárásával fejlődni tudjanak. Nem lesz könnyű feladat számukra a versenyzői vénájukat háttérbe szorítani, de a célok eléréséhez biztosítva lesznek a nyugodt felkészülést szolgáló feltételek. Természetesen ez mostani elképzelés, és nincs kőbe vésve. Amennyiben a felkészülés során más versenyzők, folyamatosan megbízhatóbb teljesítményt tudnak nyújtani, akkor a fenti elképzelésemen is változtatni fogok. A lehetőség mindenkinek nyitott a csapatba kerüléshez.
Ebben a kategóriában sem lesz teljesítménykényszer és eredménycentrikusság. A többi négyesfogathajtóra is igaz, hogy ez az év az építkezés éve! A hírek szerint több, korábban négyesfogatot hajtó versenyző is újra bakra ül. Náluk is előtérbe fog kerülni a versenykörülmények közötti edzés lehetősége, nekik is kötelező a fejlődés. Az a cél, hogy a 2021-es Európa-bajnokságon Budapesten olyan fogatok induljanak el, akik méltóan tudják képviselni megjelenésükkel és teljesítményükkel hazánkat.

A versenyszezon végén vagy lovakkal, vagy lovak nélkül, mindkét kategória számára tervezek egy edzőtábort, ahol értékelni fogjuk a mutatott teljesítményeket is. Erre az edzőtáborra előre láthatóan egy bő válogatott keret fog meghívást kapni.

Tisztelt Versenyzők!

Remélem, ez az év már nem fog több specialitást okozni és a terveknek megfelelően tudunk haladni a felkészülésben. Természetesen, ha a körülmények változni fognak, akkor azt nekünk is le kell majd reagálni.
A feltételek megváltozása esetén a fentiekben megfogalmazottaktól eltérés lehetséges!

Minden versenyzőnek jó felkészülést eredményes és tudatos versenyzést kívánok!

Mezőkövesd, 2020. május 18.

Tóth Tamás
szövetségi kapitány


Tisztelt Versenyzők!

A COVID-19 járvánnyal kapcsolatosan kialakult helyzet következtében felelősségteljesen nyilatkozni a 2020-as versenyévadról nem szabad és nem is lehet.
Viszont kérek minden hajtót, hogy a felkészülést ne szakítsa meg, továbbra is folytassa az edzéseket lehetőségeihez képest, illetve a hatályos rendelkezéseket betartva, hiszen hazai és nemzetközi megmérettetés – minden reményeink szerint – 2020-ban és 2021-ben is lesz!

Amint bővebb hivatalos információ áll rendelkezésemre, akkor tudok a felkészüléssel és a versenyekkel kapcsolatban nyilatkozni!

Mindenkitől türelmet és megértést kérek!

Mindenkinek jó egészséget kívánva, üdvözlettel:

Tóth Tamás
kettes- és négyefogathajtók szövetségi kapitánya


Tisztelt Versenyzők!

A 2020-as versenyszezonra megújultak a nevezési adatlapok, 2019-es adatlapon nevezni NEM lehet. Nemzetközi versenyekre nevezni csak az adott kategória nevezési adatlapját kitöltve és az adott kategóriához tartozó email cím(ek)re való elküldéssel lehet! Csak teljes egészében kitöltött adatlap alapján nevezzük le a versenyzőt a FEI rendszerben! Amennyiben a versenyző két fogattal kíván indulni, akkor két nevezési lapot töltsenek ki! Kérjük, hogy ezt vegyék figyelembe a nevezés leadásakor!

A 2020-as évben a nemzetközi versenyekre való nevezés menete az alábbiak szerint alakul:
Külföldi versenyekre illetve hazánkban lebonyolításra kerülő, összes FEI versenyre minden magyar sportolónak csak a Magyar Lovassport Szövetségen keresztül lehet nevezni az MLSZ Általános versenyszabályzata értelmében (I. fejezet 102. cikkely 3. pont). Ebbe a kategóriába értendő a Mezőhegyesen, Kisbér/Ászáron és Vecsésen megrendezésre kerülő nemzetközi fogathajtó verseny és a hazai rendezésű FEI Fiatal Fogatlovak világbajnoksága is.

A kettes- és négyesfogathajtók az alábbi nevezési adatlapot elküldve tudnak nevezni a 2020-as nemzetközi versenyekre. Kettes – és négyesfogat nevezési lap

A versenyzőket kérjük, hogy az alábbi e-mail címekre küldjék el nevezéseiket, mindig legkésőbb a verseny végleges határidejét (mely a versenykiírásban is szerepelni fog) megelőző 3 nappal (késedelmes nevezést nem áll módunkban elfogadni!): 
fogatsport@lovasszovetseg.hu email címre, Mitykó Zsuzsinak küldjék el. 


Tóth Tamás, a kettes- és négyesfogathajtók szövetségi kapitánya elkészítette a 2017-es versenyszezonra vonatkozó feladatokat, válogatási irányelveket és a válogatottba kerülés feltételeit.

  • Kettesfogathajtók – 2017-es válogatási elvek: ITT
  • Négyesfogathajtók – 2017-es válogatási elvek: ITT


A magyar kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya által készített 2016. évi versenyszezonról szóló beszámolók itt olvashatóak.
Beszámoló KETTESFOGATHAJTÓ válogatott

Beszámoló NÉGYESFOGATHAJTÓ válogatott


Tisztelt Versenyzők!

Kijelölésre került a kettesfogathajtók bő válogatott kerete a 2017-es évre. A válogatott keret névsora nem végleges! Folyamatosan változhat a mutatott  teljesítmények függvényében. 2017. első negyedévében egy összetartás kerül megszervezésre (lovak nélkül), majd áprilisban közös edzőtáborba vonul a válogatott.
Névsor:
– ifj. Dobrovitz József
– Galambos Nándor
– Hölle Martin
– ifj. Juhász László
– Kákonyi Norbert
– Lázár Vilmos
– Lázár Zoltán
– Penzer László
– ifj. Simon József
– Sipos Zoltán

Célkitűzés a Kettesfogathajtó Világbajnokságon az egyéni és csapat aranyérem megvédése illetve egy eredményesen versenyző fiatal fogathajtó generáció kinevelése és ezzel a jövő alapjaink letétele.

Mezőkövesd, 2016. október 31.

         Tóth Tamás                                                                  Lázár Zoltán
  szövetségi kapitány                                                          szakági edző


A  Digi Sport – Reggeli Start műsora riportot készített a Bredában ezüstérmet szerzett négyesfogathajtó magyar csapat tagjaival. Dobrovitz József, Ifj. Dobrovitz József és Lázár Zoltán nyilatkozik a videóban.

A kettes- és négyesfogathajtók az alábbi nevezési adatlapot kitöltve tudnak nevezni a 2016-os nemzetközi versenyekre (docx formátum):
Kettes/négyes nevezési adatlap 2016 

 

Aachenben 2905473240július 12. és 17. között kerül megrendezésre ebben az évben a tradicionális nemzetközi négyesfogathajtó verseny, mely CAIO4*-os, így csapatverseny is lebonyolítára kerül, illetve FEI Világkupa kvalifikáló is egyben. 

Tóth Tamás szövetségi kapitány kijelölte a 3 fős magyar csapatot, melynek tagjai Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József és Lázár Zoltán. 
Az első állatorvosi szemlén sikeresen túl vannak a magyar lovak. Minden lovunk versenyzésre alkalmasnak bizonyult.
Dobrovitz József fogatában Carlo, Conversano Bajnok, Torino, Tulipán Büszke és Waltstar teljesít szolgálatot.
Ifj. Dobrovitz József lovai Dante, Dax, Doerak, Vivaldo és Volinda.
Lázár Zoltán Ali Deverchi, Coner, Denver, Iván és Szonja nevű lovaival versenyez.

Program:
Július 12., kedd
10.00 óra: első állatorvosi szemle

Július 13., szerda
13.00 óra: díjhajtás, nyitószám, nem számít az összetett versenybe (3*C H4 díjhajtó feladat – régi 8A program) 
Eredmény ITT – Lázár Zoltán 8. hely (53,25 hp); Dobrovitz József 13. hely (55,30 hp); ifj. Dobrovitz József 18. hely (58, 18 hp)

Július 14., csütörtök
10.00 óra: díjhajtás (3*B H4 díjhajtó feladat – 11-es program)
Eredmény ITT – Lázár Zoltán 6. hely (50,08 hp); Dobrovitz József 7. hely (50,50 hp); ifj. Dobrovitz József 16. hely (56,04 hp)
Csapatverseny a díjhajtás után ITT

Július 15., péntek
11.00 óra: pontgyűjtő versenyszám, mely nem számít bele az egyéni- és csapatversenybe
Eredmény ITT – Lázár Zoltán 6. hely (1870 pont); ifj. Dobrovitz József 12. hely (1720 pont); Dobrovitz József  15. hely (1630 pont);

Július 16., szombat
13.40 óra: maratonhajtás, beleszámít az egyéni- és csapatversenybe – 6. helyen végzett Dobrovitz József egy igen kiváló hajtással (120,07 hp). Fia, ifj. Dobrovitz József a 14. (172,10 hp), míg Lázár Zoltán a 15. helyet (172,12 hp) szerezte meg.
Maratonakadályok ITT
Eredmény ITT
A+B eredmény ITT
Csapateredmény maratonhajtás után ITT

21.30 óra: kombinált díjugrató, military és fogathajtó verseny a főstadionban, nem számít bele az egyéni- és csapatversenybe. A FEI Fedeles Fogathajtó Világkupa döntőjébe bejutott 6 versenyző kapott meghívást a szervezőktől, Boyd Exell, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde, Michael Brauchle, Georg von Stein és Jerome Voutaz vesz részt ebben a versenyszámban. A versenyzők nem a CAIO4*-os versenyben induló lovaikkal versenyeznek ebben a számban, hanem másik fogatot is hoztak magukkal.
Pályarajz ITT
Startlista ITT
Eredmény ITT

Július 17., vasárnap
10.00 óra: akadályhajtás, beleszámít az egyéni- és csapatversenybe – Dobrovitz József 10. hely (9,22 hp), Lázár Zoltán 14. hely (14,97 hp), ifj. Dobrovitz József 18. hely (17,90 hp).
Eredmény ITT
Pályarajz ITT

Az egyéni összetett versenyben Dobrovitz József a 8. helyen, Lázár Zoltán a 9., míg ifj. Dobrovitz József a 16. helyen végzett.
Egyéni eredmény ITT

A csapatversenyben Hollandia győzött, Németország és Belgium nemzeti csapatai előtt. A magyar válogatott a 4. helyen zárta a versenyt.
Csapateredmény ITT

13.20 óra: eredményhirdetés

Start- és eredménylisták ITT
(ki kell választani a fogathajtás emblémáját)

ÉLŐ Internetes közvetítés az összes szakágról: ITT
Teljes versenyzői lista ITT
A verseny hivatalos honlapja ITT

A képeket köszönjük Anna de Ronde és Marie de Ronde-Oudemans-nak!

Köszönjük a képeket Sonja Scharf-nak és a www.hippoevent.at-nak!

Tóth Tamás, a kettes- és négyesfogathajtók szövetségi kapitánya elkészítette a 2016-os versenyszezonra vonatkozó feladatokat, válogatási irányelveket és a válogatottba kerülés feltételeit.

  • Kettesfogathajtók – 2016-os feladatok: ITT
  • Négyesfogathajtók – 2016-os válogatási elvek: ITT

2016-os Négyesfogathajtó Világbajnokság, Breda – kvalifikációs követelmények
2017-es Kettesfogathajtó Világbajnokság, Lipica – kvalifikációs követelmények
2017-es Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, Göteborg – kvalifikációs követelmények


A Magyar Lovassport Szövetség február 20-ai közgyűlésének keretein belül került átadásra az Abonyi Imre vándorserleg, melyet minden évben a legsikeresebb kettes- vagy négyesfogathajtónak ítélnek oda. 2015-ben elért eredményei alapján Lázár Vilmos, 11-szeres kettesfogathajtó világbajnok vehette át a díjat Borka Józseftől, aki rövid megemlékezésében szólt a bugaci világbajnok, Abonyi Imre életútjáról, kimagasló eredményeiről és a díj alapítójáról Auguste Dubey báróról is.


MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk az idei évben CAI3* kategóriában versenyző minden kettes- és négyesfogathajtó versenyzőt, valamint fogattulajdonosaikat és szponzoraikat 2016. február 10-én (szerda) a Biczó csárdába, a 2016. évi versenyszezonnal kapcsolatos megbeszélésre.
A megbeszélés a szakági értekezletet követő ebéd után lesz, várható kezdési időpont: 13:30.

A részvételre feltétlenül számítunk!

Budapest, 2016. január 27.

Üdvözlettel:

Tóth Tamás                              Lázár Zoltán
szövetségi kapitány                 szakági edző


A magyar kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya által készített 2015. évi versenyszezonról szóló beszámolók itt olvashatóak.

Beszámoló KETTESFOGATHAJTÓ válogatott
Beszámoló NÉGYESFOGATHAJTÓ válogatott


Tisztelt Versenyzők, Érdeklődők!

A honlap kettes- és négyesfogatok menüpontja aktualizásra került, ahol megtalálhatják a legújabb híreket, a 2016-os nemzetközi versenyek nevezési adatlapját, a kettes- és négyesfogatok számára ajánlott 2016-os versenyeket és a nemzetközi versenyekre vonatkozó nevezési határidőket összefoglaló táblázatot is. A 2016-os Négyesfogathajtó Világbajnokság összes információja külön almenüben kapott helyet.

Hasznos böngészést!

Tóth Tamás
szövetségi kapitány