Szakoly – 2016. április 22-24.

15 év kihagyás után ismét országos versenyt rendeztek a fogathajtók számára Szakolyban.
Vasárnap az akadályhajtás versenyszámmal zárult a Szakoly Fogathajtó Verseny CAN-A*H2-4, CAN-B**H2, CAN-B*H2 és Rajtengedély vizsga B és C kategória elnevezésű rendezvény. Az összetett versenyt az A kategóriában a kettesfogatoknál ifj. Bártfai József (CAN-A**H 2) nyerte, míg a B kategóriás kettesfogatoknál (CAN-B**H 2) Hegedűs Sándor végzett az élen. A négyeseknél nem hirdettek összetett eredményt, hiszen Báró Farkas Csaba a maratonhajtás versenyszámban feladta a versenyt (CAN-A**H 4).

Ifj. Bártfai József, a Balogh-Liget LK versenyzője nyerte az A kategóriás kettesfogathajtók versenyét Szakolyban, míg a legjobb hajtó a B kategóriás kettesfogatok mezőnyében Hegedűs Sándor, a Füzesgyarmati Alapítvány versenyzője lett. Mindkét győztes hajtó szerint nagyon jó versenyt tartogatott magában a Fogathajtó Verseny CAN-A*H2-4, CAN-B**H2, CAN-B*H2 és Rajtengedély vizsga B és C kategória elnevezésű rendezvény, melynek nagyon jó volt a szervezése. Ifj. Bártfai József várhatóan ott lesz május elején Fábiánsebestyénben, de a mezőhegyesi és az izsáki versenyhelyszínt sem szeretnék kihagyni.
Nagyon jó volt a szervezés, a körülmények, s a környék egyik legjobb pályáján mutathattuk meg fogataink tudását – fogalmazott a verseny után az A kategória győztese. Ifj. Bártfai József elmondta, hogy a díjhajtásban nyújtott teljesítményével elégedett volt. A maratonhajtásban új lovat próbált ki, de a végére elfáradtak lovai. A 3. akadályban eltört kocsija hajtóbakja, s ez a stabil ülésben gátolta, csúszott, nem tudott jól támaszkodni. Egy kötél segítségével sikerült megoldania a problémát, ez azonban időveszteséget okozott számára. A kiesést be kellett hoznia, ezért tempósan hajtott fogata, de a 6-7. akadályra elfáradtak a lovak, így fáradtan mentek be.
– Az új lovam valószínű beválik, de még tapasztalatot kell szereznie – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az akadályhajtást meg nyerték, de kevesebb is lehetett volna a hibapont. A 11. akadályig minden rendben volt, a ráfordulás azonban nem sikerült jól. Nagy volt a lendület, erősen kellett visszafognia a lovakat. Elbizonytalanodtak, emiatt plusz 1 verőhiba és időtúllépés is volt, így csak kis hibapont különbséggel sikerült nyernie. A hajtó az idei évben Fábiánsebestyénbe, Mezőhegyesre és Izsákra is készül. – Ezeken a versenyeken a cél, hogy díjhajtásban 50-60 pont között végezzünk, a maraton-, és akadályhajtás idején pedig javítani szeretnék – fűzte hozzá.
A B kategóriás kettesfogathajtás győztese, Hegedüs Sándor nagyon örült annak, hogy Szakolyban versenyezhet, hiszen kifejezetten szereti ezt a pályát. – Nem véletlenül jártak Szakolyba edzőtáborozni a Lázár testvérek, hiszen ez egy olyan helyszín, ami egy háromnapos rendezvénynek teljesen megfelelő és minden adott mind a három versenyszámhoz. A díj-, és akadályhajtó pálya kiváló talajú, a maraton akadályok fele természetes, fele pedig épített akadály. A két bemelegítő pálya homokos, ami a gyakorláshoz, melegítéshez megfelelő – mondta Hegedűs Sándor, aki saját teljesítményét is részletezte: – A díjhajtásban a megszokottnál kicsit rosszabbul szerepeltünk. Az egyik lovam nyelvén sérülés volt, ami a zabla csere után csak rosszabb lett. Emiatt a mozgása nem a megszokott volt. A maratonhajtással elégedett vagyok, jó formában voltak a lovak fizikálisan és fejben is, megnyertük a maratonban majdnem az összes akadályt. A vasárnapi akadályhajtás pályája technikás és nehéz volt így a szezon elején. Jól sikerült az akadálypályát teljesíteni, hiszen a maraton után jól kipihenték magukat a lovak. Azonos pontszámmal, pár másodperces időeltéréssel a 2. helyezést értük el a vasárnapi akadályhajtásban, így összesítésben az 1. helyen végeztünk a B kétcsillagos mezőnyben. Hegedűs Sándor a 2016-os évet a B kategóriában végigversenyzi a rutinszerzés miatt. A következő Országos Bajnokságra, Tolna-Mözsre kezdik a felkészülést. A fogatához felkészít még egy fiatal lovat, jövőre pedig az A kategóriában szeretne tovább versenyezni.
Köszönjük a Lovas Diadal Live TV folyamatosan frissülő sajtóanyagait!

EREDMÉNYEK:
DÍJHAJTÁS
MARATONHAJTÁS
A+B RÉSZEREDMÉNY
AKADÁLYHAJTÁS

VÉGEREDMÉNY

szakolyeredm


STARTLISTÁK:
DÍJHAJTÁS
MARATONHAJTÁS
AKADÁLYHAJTÁS

A Szakolyban 2016. április 22-24. között zajló CAN-A/B kategóriás kettes- és négyesfogathajtó verseny maraton akadályainak rajzai megjelentek.