Pályaépítők kurzusa

Zámbó István nemzetközi 2-es szintű pályaépítő vezetésével nagy érdeklődés mellett – 39 résztvevő – zajlott Izsákon a pályaépítők számára szervezett kurzus. A teljesen kezdő szinttől a legmagasabb hazai besorolásig minden szinten képviseltették magukat a szakemberek, akik mindhárom versenyszám pályájának építésével kapcsolatban hallgathattak előadásokat, folytathattak hasznos eszmecseréket Tóth Ferenc szakbizottsági tag közreműködésével.

IMG_2085

IMG_2092

IMG_2084

IMG_2097


VERSENYIRODAI KÉPZÉS

A 2016. évi képzések sora a versenyirodák számára tartott kurzussal kezdetét vette Izsákon, melyen 10 új és 4 aktív iroda vett részt. A kurzust Biró Zsolt és Katona Balázs vezette. Tájékoztatást tartott a hazai versenyekről Tóth Ferenc szakbizottsági tag. Március 05-én a pályaépítői kurzus, majd március 26-én a versenybírók számára szervezett tanfolyam kerül megrendezésre.

IMG_2078


IMG_2071

IMG_2070

IMG_2073