Tájékoztatás

Tisztelt Fogathajtó Társadalom!

Mint ismert a Magyar Lovassport Szövetség jelentős állami forrást szerzett az lovas élsport fejlesztésre, és az olimpiai programra. Ebből első körben 400 millió forintot a fogathajtó sport fejlesztésre dedikált, ebből 2022-t követően 150 millió forint maradt, melyet a fogathajtó szakbizottság javaslatai alapján kívánt elkölteni.

A szakbizottság elkötelezetten hisz a fejlesztésben, oktatásban. Ennek megfelelően a megválasztása óta arra törekedett, hogy a lehető legkevesebb pénzt költse napi operatív dolgokra. Ennek fényében 25 millió forintot biztosított a Kettesfogathajtó világbajnokságra, 5 millió forintot biztosított a Négyesfogathajtó Európa-bajnokságra, és az utánpótlásra szánt 50 millió forintból nagyságrendileg 2.5-3 millió (pontos elszámolás zajlik) forintot költött utánpótlás edzőtáborokra, versenyekre.

Május óta zajlottak az egyeztetések egy nagy ívű képzési program, képző központ létrehozásáról, mely sajnos a szakbizottságon kívül álló okból nem tud megvalósulni. Ezért annak érdekében, hogy a pénz ne vesszen el, döntéseket kellett hozni. Két lehetőség volt. Egyéneket támogatni kapkodva, gyorsan elherdált módon, vagy egy olyan program megvalósítása, mely hosszú távon szolgálja a közösség és az élsport céljait.

Erre 3 javaslat érkezett.

–            Boyd Exell megbízása a 2024-es VB felkészülésre. Ez megvalósíthatatlan, ugyanis a pályázat jövőbeni teljesítést nem tesz lehetővé.

–            Hölle Martin nevével fémjelzett nyitott élsport edzőközpont létrehozása. E mellett Hetényegyházán az egyesfogat edzőközpont támogatása. Ez a projekt támogatást élvez, megkérdőjelezhetetlen a jelentősége és a létjogosultsága.

–            105 millió Ft értékben mobil box vásárlás, mely a magyar fogatsport céljait szolgálja. Ebből a szakágnak árbevétele születik, mely további lehetőségeket teremt, valamint a versenyzők és versenyrendezők költségeit jelentősen csökkenti.

A harmadik javaslatot többségi szavazattal támogatta a szakbizottság, azzal a kitétellel, hogy felhívja a Lovassport Nonprofit Kft. és a Magyar Lovassport Szövetség vezetőit, hogy állami forrásból, próbáljanak fedezetet keresni a Hölle Martin nevével fémjelzett edzőközpont megvalósítására is.

Reméljük, az NLSF bizottság és a vezetés is felismeri azt a szándékot, mely a döntések mögött zajlik. Cél az élsport, a tömegsport, a fogathajtás teljes spektrumának jelentős támogatása. Egy újabb kocsi/ló vásárlása csak feszültséget kelt, nem fair és nem megoldás. Az alkalmi pénz locsolás, túl árazott látvány programok, a pénz herdálás sajnos nem megoldás. Ettől a sport nem fejlődik, nem lép előre.

Az NLSF bizottság döntése egyelőre nem ismert. A szabályok értelmében, miszerint a szakbizottság döntéseit veszik figyelembe, bízunk a korrekt döntésben, mely a fogathajtást szolgálja.

A beadvány pontosan:

– 105.000.000 Ft értékben mobil boxok vásárlása, melyeket a szakbizottság kezelésére bocsájtanak

– 2 x €2000, összesen €4000 Rudolf Pestman egyesfogathajtó edzőtábor támogatás

– €500 Barry Capstick képzés támogatás

– €750 Póni VB nevezési díj Aszódi Richárd

– 2.500.000 Ft Boyd Exell négyesfogathajtó edzőtábor támogatás

– 6.000.000 Ft kettesfogathajtó válogatott támogatás fennmaradó összege

Ezen felül, a fennmaradó összegig a szakbizottság a fogathajtó sport lebonyolítását segítő eszközök vásárlását kezdeményezi (Pl. selybakészlet, díjhajtó négyszög, mobil maraton akadály) melyeket a szakbizottság kezelésére bocsájtanak.