Szilágyi Zsolt szezonértékelő levele

Szezon Közepi értékelő

Kettesfogathajtóink az idei szezonban öt versenyen vannak túl, illetve Hölle Martin két jelentős külföldi versenyen nyerni tudott.

Szakmai tapasztalataim alapján a következő konzekvenciát levonva véleményem azt, hogy nagyon sok hajtó óriási hibát követett el azzal, hogy versenyszezonját nem Kladrubyban kezdte meg. Ezzel azt szeretném mondani, hogy sok hajtó, értelmetlenül és csodálkozva tapasztalta az első verseny végén lovai és saját hibáit. Több hajtóra próbáltam még kora tavasszal nyomást gyakorolni, hogy igen is, Kladrubyban el kell indulni. Ettől függetlenül a Magyar mezőny nem volt túl nagy a versenyen.

Osorhei nem volt a felkészülési program része, ennek megfelelően kevés Magyar vett részt.

Ezt követte Dunatőkés, ahol azt gondolom, hogy egy jó első válogató versenyt sikerült lebonyolítani, annak ellenére, hogy voltak apróbb hiányosságok. Sok hajtó kifogásolta  a magyar helyszín hiányát. Azt meg kell jegyezni, hogy amennyiben Dunatőkés (SVK) és Pleternica (HR) anyagi támogatás nélkül nem vállalta volna a verseny rendezést, akkor az első nemzetközi lehetőség Szilvásváradon júliusban lett volna, ugyanis a magyar helyszínek, csak sok milliós támogatás mellett voltak hajlandóak bármit is tenni, és Mezőhegyes későn jelezte rendezési szándékát.

Ezt követte Mezőhegyes. Ott is kis létszámban jelentek meg a versenyzők. Mivel azonban nem volt nemzetközi, a hajtók nem tudtak minősülni. Ez azonban minősítő volt az OB-re.

Ezt követte Pleternica Horvátország, ahol a vártnál sokkal nagyobb létszámú mezőny gyűlt össze, főleg a kettes fogatok versenyében. Szintén nem magyar helyszín, nem magyar rendezés. Voltak nehézségek, de a verseny végére megállapíthatjuk, hogy egy nagyon komoly, technikás és egy igen igazságos eredményt közlő versenynek tudhatjuk be. A nagyon erős bírói testület kifogástalan munkát végzett.

Ezen versenyek után kialakult egy pont rendszeren alapuló keretszűkítés. Mely a táblázat alapján a 9+1 főt mutatta.  A pont rendszerben sorban elhelyezkedő hajtók listája ugyan nem végleges, a sor végén elhelyezkedő hajtók még cserélődhetnek. De az első hatban bármi nemű sorrendiség nagy mértékben változik, akkor a siker biztonsága meginoghat. Előttünk áll Szilvásvárad, ahol a végleges kép nagyjából ki fog alakulni, és az utazó keretet ki lehet jelölni.

Jelen pillanatban Franciaországban Haras Du Pinben zajlik az idei év legjelentősebb kettesfogathajtó versenye, melyen sajnos csak egy versenyző Hölle Martin vesz részt, költségtérítés nélkül. Itt kell megjegyezni, hogy több hajtónak is fel volt ajánlva a versenyen való részvétel lehetősége, teljes költségtérítéssel. Az NLSF versenyzők Fekete György, Dobrovitz József ígéretet tettek az indulásra, melyhez a teljes költségük megtérítésére is egyezség született. Azt gondoltuk, hogy a kézfogás egy szerződés, és ez mind két esetben megtörtént. Tévedtünk. Szakmaiatlan, önző, rossz döntés, és ez veszélyezteti a csapat arany reményeinket. Ehhez sajnos külső tanácsadók is hozzá járultak.

Ugyancsak megállapodás született a Beekbergeni versenyről. Ugyancsak költség térítés mellett. Döbbenten tapasztaltam, hogy csak Hölle Martin és Osztertág Kristóf érzi a csapat súlyát, és vállalja a részvételt. Pedig ebben az esetben az összes válogatott aspiráns hajtónak fel lett ajánlva a részvétel és a költségtérítés. Volt olyan hajtó, Fekete György, akit nyomatékosan kértem a részvételre, a helyzet felmérés érdekében. Sajnos nevét a listán hiába keresem. Hölle Martin ismét nem vesz támogatást igénybe a versenyen.

Na ilyen szakmai döntések mellett készülünk megvédeni az aranyérmet. Teljes elkeseredettség mellett figyelem a történéseket. A szakma teljes hiánya. A negatív hozzáállás. Az önbizalom hiány. A mellébeszélés, különösen a pénzügyi kérdésekben. A szakmai  vakság, mellyel nem látjuk, nem nézzük, hogy ellenfeleink miként készülnek megverni bennünket, címvédőket. Nem lehet abban bízni, hogy egy Hölle Martin hátán majd felmászunk a dobogóra. Ahhoz csapat munka kell. Mindamellett, hogy mindenki arról álmodozik, hogy majd egyéni ambíciókkal a csúcsra törhetünk. Csapatot kell építeni. De állás pontom szerint, jelen pillanatban, ha csapatot kellene hirdetni, akkor a csapatot két hajtó alkotná. Ha a  munkámat és az áldozatomat figyelembe szeretném venni, akkor a csapat és a vb keret létszám nagy mértékben megkérdőjelezhető. Nem kötelező 9, 6 vagy akár 3 fogatnak is a VB-re utazni. Ahhoz elkötelezettség, elhivatottság, szakmai felkészültség, alázat és csapat szellem kell, és ez most azért eléggé hiányzik!

 

Nem lehet eljutni Budapestről Siófokra , hogy nem érintjük Székesfehérvárt. A kerülő utak soha nem vezetnek a célba, és ha nem bízom abban, hogy Fehérvárig eljutok, vagy az akaratom hiányzik ehhez, akkor soha nem fogok eljutni Siófokra. Senkinek nem akarok kötelezően érmet akasztani a nyakába. Azonban minden áldozatot kész vagyok meghozni hozzá. Ehhez azonban együttműködés kell.

 

Tisztelettel: Szilágyi Zsolt