Kettesfogathajtók – FELHÍVÁS

Tisztelt Kettesfogathajtó Versenyzők!

A FEI Kettesfogathajtó Világbajnokság, Kronenberg versenykiírását a mai napon módosította a rendező, mely szerint hivatalossá vált, hogy minden nemzet a 3 fős csapaton felül maximum 6 egyéni indulót is nevezhet. Így Magyarországot 9 versenyző képviselheti, melyet szeretnék kihasználni. Ennek megfelelően 2 külföldön megrendezésre kerülő, nemzetközi versenyt – Ptakowicét (POL) és Osorheit (ROU) – még plusz felkészülési versenyként figyelembe veszek.

Kérek minden versenyzőt, hogy aki az említett két helyszín valamelyikén indulni kíván, az ismert nevezési felületen (nevezes.fogatsport.hu) a nevezési határidőig adja le nevezését!

Ptakowice – július 23., 12 óra
Osorhei – július 28., 8 óra

Mezőkövesd, 2021. július 21.

 

Tóth Tamás
szövetségi kapitány
kettes- és négyesfogatok