Három kiváló szakember, érdekes, interaktív foglalkozások Bögötén

December 28-án és 29-én kétnapos továbbképzés került megrendezésre az NLSF által a magyar utánpótlás versenyzőink számára Bögötén. Az előadásokat Dr. Mihók Zsuzsanna 4-es szintű FEI bíró, Werner Bernadett 3-as szintű FEI steward és Fintha Gábor 4-es szintű FEI pályaépítő tartották, a maguk szakterületének szemszögéből és annak ismereteinek elsajátításáról.

December 28-án dr. Mihók Zsuzsanna előadásával kezdődött a továbbképzés. Az előadás a díjhajtás, az idomítottság, az értékelési szempontok témákról szólt, majd rövid szünet után a csapat átment a kültéri helyszínre, ahol Görög Gábor és Saru Dániel fogatainak segítségével folytatódott a nap. Dr. Mihók Zsuzsanna szakmai iránymutatásaival dolgoztak a fogatok és ezen keresztül szemléltette a már elhangzottakat. Bónuszként az egyik fogat egy díjhajtó programot is lehajtott, melyet a fiatalok pontoztak is.
Ezután egy újabb igen kiváló előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Fintha Gábor nemzetközi négycsillagos pályaépítő tartott akadály és maratonhajtás témában. A jelenlevők egészen a kezdetektől a mai modern sportig láthattak filmeket -példákat a témákkal kapcsolatban.
A rendezvényre egy meglepetés vendég is érkezett, a 12-szeres világbajnok, Lázár Vilmos személyében, aki egy kötetlen beszélgetés keretében válaszolt a feltett kérdésekre izgalmas és kiváló sportkarrierjével kapcsolatban.

December 29-én Werner Bernadett háromcsillagos nemzetközi steward előadásával folyatódott a program. Egy nyugodt, kellemes, baráti hangulatban zajlott előadás volt. Beszélt a szabályokról, a megjelenésről, kötelezettségekről, viselkedésről, példákkal szemléltetve. Nagyon sok kérdés megválaszolásra került, nem csak a fiatalok, hanem a felnőttek részéről is. Az előadásba becsatlakozott dr. Mihók Zsuzsanna és Fintha Gábor is, de a két napra végig ez volt a jellemző, mindannyian részt vettek egymás előadásain és gyakorlati bemutatóin is.

Ennek végeztével a kültéri helyszínen folytatódott a nap, ahol már állt az akadályhajtó pálya. Fintha Gábor szakmai irányításával Görög Gábor és Saru Dániel is pályát hajtott, melyekben technikai elemeket, azok megoldásait is látni lehetett, mely az otthoni versenyre való felkészülést nagyban segítheti, kisebb tréningpályával rendelkező sportolók számára is. Gábor jól megdolgoztatta a lelkes fiatalokat szakmai kérdéseivel is, de felé is záporoztak a tanulni vágyóké. Egy gyors ebéd után pedig dr. Mihók Zsuzsanna előadásával záródott a nap, témáiban érintette az előző napi fogalmakat, majd részletes beszámolót adott a bírálati pontokról, hogy általában mi alapján – mennyit adnak a bírók, a harmónia jelentőségéről, a felszerelésről, annak szabályairól stb.