AACHEN (GER) – 2017. július 18 – 23.

2017. július 18. és 23. között kerül megrendezésre Aachenben a hagyományos CAIO4*-os, FEI Fedeles Világkupára is minősítő fogathajtó verseny, ahol a hosszú évek gyakorlatától eltérően 2 magyar hajtó fog indulni. Lázár Zoltán Nebanicében elszenvedett sportsérülése miatt nem tudja vállalni az év egyik legrangosabb megmérettetését. Hazánkat így Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József négyesfogathajtó versenyzők képviselik.

Dobrovitz József plusz négy lovat is visz magával, hiszen a szervezőktől kapott meghívásnak eleget téve versenyezni fog a nagyon látványosnak ígérkező Lavazza Jump&Drive versenyszámban, ahol 1 military-s, 2 díjugrató és 1 négyesfogathajtó versenyző alkot majd egy csapatot és teljesítik a pályát a versenyhelyszín legnagyobb stadionjában július 22-én, szombat este.
Start- és eredménylisták ITT (ki kell választani a fogathajtás emblémáját)
ÉLŐ Internetes közvetítés az összes szakágról: ITT

Program:
Július 18., kedd
10.00 óra: első állatorvosi szemle
Az első állatorvosi szemlén 14 magyar ló került felvezetésre és mind alkalmasnak bizonyult a versenyzésre. Dobrovitz József lovai a verseny során Authentic P, Babilon, Holló, Vigour és Waltstar lesznek. A szombat esti Jump and Drive meghívásos versenyszám során Baccara, Conversano XXVII-41, Incitato Szilaj és Indián nevű lovait hajtja majd a versenyző.
Ifj. Dobrovitz József Dante, Exclusive, Lator, Reno és Torinó nevű lovaival versenyez a hagyományosan több versenyszámból álló megmérettetésen.

Július 19., szerda
13.00 óra: díjhajtás, nyitószám, nem számít az összetett versenybe (3*C H4 díjhajtó feladat – régi 8A program) – Eredmény
Az első, nyitó versenyszámot Boyd Exell (AUS) nyerte 36,99 hp-os teljesítménnyel. 2. helyezett lett Chester Weber (USA) 41,28 hp-tal, míg a holland IJsbrand Chardon 41,86 hp-ot ért el. Dobrovitz József 57,92 hp-ot hajtva a 17., míg ifj. Dobrovitz József 63,55 hp-tal a 25. helyen zárta a mai díjhajtást, ami nem számít az összetett versenybe.

Július 20., csütörtök
10.00 óra: díjhajtás (3*B H4 díjhajtó feladat – 11-es program) – Eredmény
Csapatverseny a díjhajtás után ITT
A mai díjhajtás versenyszámot Boyd Exell (AUS) nyerte 37,99 hp-os programot bemutatva. Második helyezett lett Chester Weber (USA) 38,87 hp-ot teljesítve. 46,13 hp-os díjhajtással Koos de Ronde (NED) lett a harmadik. Ifj. Dobrovitz József a 18. 61,35-tel, édesapja, Dobrovitz József 61,65 hp-tal a 19. helyen végzett az egyéni és csapatversenybe is beszámító mai díjhajtáson.
Az első versenyszám után a nemzetek versenyében Hollandia az élen, Franciaország a 2., míg Belgium a 3. helyen áll. Magyarország a hatodik helyezett a hét csapat ranglistáján.

Július 21., péntek
10.00 óra: pontgyűjtő versenyszám, mely nem számít bele az egyéni- és csapatversenybe – EREDMÉNY
A pontgyűjtő versenyszámot Christoph Sandmann (GER) nyerte 1900 ponttal, 2. helyen végzett Chester Weber (USA) 1800 pontot gyűjtve, míg a 3. hely 1790 ponttal a cseh Jiri Nesvacil jr.-é lett. Dobrovitz József nagyszerűen hajtva 1750 pontot szerzett úgy, hogy az utolsó másodpercben hajtott be az igen nehéz Joker akadályba, de hiba nélkül teljesítette azt, így 5. helyezettként zárta a versenyszámot. Ifj. Dobrovitz József 1280 ponttal a 16. lett.

Július 22., szombat
14.30 óra: maratonhajtás, beleszámít az egyéni- és csapatversenybe – EREDMÉNY
Akadályok rajzai – Dr. Wolfgang Asendorf
A+B részeredmény
Csapateredmény két szám után
A maratonhajtás versenyszám során Dobrovitz József nagyszerű hajtással a 7. helyezett lett, ifj. Dobrovitz József a 10. helyen zárta a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető mai maratont.
Christoph Sandmann (GER) nyert 111,34 hp-tal. 2. Edouard Simonet (BEL) 113,44-gyel, míg a 3. IJsbrand Chardon (NED) lett 113,52-vel

21.30 óra: kombinált díjugrató, military és fogathajtó verseny a főstadionban, nem számít bele az egyéni- és csapatversenybe. A szervezőktől 6 versenyző kapott meghívást erre a versenyszámra. Dobrovitz József mellett Boyd Exell, Ijsbrand Chardon, Koos de Ronde, Georg von Stein, Chester Weber indul ezen a látványos versenyen. A versenyzők nem a CAIO4*-os versenyben induló lovaikkal versenyeznek ebben a számban, hanem másik fogatot is hoztak magukkal.
EREDMÉNY
Dobrovitz József és az egy militarys – Alexander Bragg – illetve 2 díjugratóból – Samuel Parrot, Juan Carlos Garcia – álló csapat az 1. helyen végzett a Lavazza Jump & Drive versenyszámban, mely során szakadó esőben, tomboló közönség előtt hozták ki magukból és lovaikból a maximumot a versenyzők.

Július 23., vasárnap
9 óra: Akadályhajtás nyerőkörrel – a 8 legjobb eredmény elért versenyző jut tovább a nyerőkörbe
A nemzetek versenyében Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József alkotta magyar csapat a 4. helyen zárt. Tóth Tamás szövetségi kapitány röviden értékelte a versenyt, mely során a két fős csapat tisztességesen helyt állt. Ilyen még nem volt Aachenben, hogy ne 3 versenyző képviselje hazánkat. Felszínre kerültek a hibák. A göteborgi EB-ig még van idő, mind az egyéni, mind a csapat teljesítményen lehet javítani és fognak is!
Akadályhajtás EREDMÉNY
Összetett egyéni eredmény
Csapateredmény

Teljes versenyzői lista ITT
A verseny hivatalos honlapja ITT