Kettesfogathajtók figyelem!

A Fogathajtó Szakbizottság döntése alapján, Szilágyi Zsolt kettesfogathajtó csapatkoordinátor és Tóth Tamás fogathajtó referens MLSZ elnökségi taggal való konzultációt követően, a 2025-ös Kettesfogathajtó Világbajnokságra utazó válogatott kijelölése szakági koordinátori hatáskörbe kerül. Indokolt döntés alapján, de pontrendszer bevezetése nélkül. A szakági vezető a válogatottba kerülés feltételeiről személyre szabott sportszakmai programot készít el, melynek célja a csapat aranyérem megvédése. Éppen ezért nem az egyéni összetett teljesítményeket veszi csak figyelembe, hanem a legsikeresebb csapat összeállításához szükséges részeredményeket is. Ennek első állomása a november 16. hétvégén egy találkozó, melynek helyszíne Szilvásvárad. Ezen találkozón azon versenyzők, akik 2025-ben a Kettesfogathajtó Világbajnokságon részt kívánnak venni, a részvétel kötelező. Ezen a találkozón bemutatják lovaikat, valamint a jövő évi programról folynak egyeztetések. Ezen kívül, a 2025-ben bevezetésre kerülő új díjhajtó program elemzése, megbeszélése, kipróbálása fog történni.

Jelentkezni a csapatkoordinátornál szükséges a szizsodabas72@gmail.com e-mail címen. Az edzőtábor a világbajnokságon indulni kívánó hajtóknak kötelező, ez alól felmentést kap Hölle Martin, aki továbbra is Hollandiában készül a világbajnokságra. A jelentkezésben szükséges feltűntetni az érkezés dátumát (péntek vagy szombat reggel), az edző személyét, illetve a lovakat, melyek az edzőtáborba fognak érkezni. A jelentkezés határideje 2024. október 25.