BÚCSÚLAP
Borontai István
1929 – 2021

Tegnapi előjegyzéssel, holnapi esedékes baráti köszöntés kötelmével meglátogatom Borontai Istvánt, születésnapján… Ma, fekete szívvel felüljegyzett elektronikus-levél értesítést kaptam leányától: „Édesapám tegnap elköszönt”… S megkarcolt a hír, elkéstem!
Borontai István, a magyar állattenyésztés jobbító szándékú, igazságkereső nagy öregje, a Szabadkáról „tolnai tükévé” nemesedett, pallérozott agrármérnök, hirtelen, csendesen távozott. Utolsó óráiban még szorgosan készült a létünnep-köszöntők baráti fogadására – s léte lényét jellemző, körültekintő hite megszabott tudatában – utolsót dobbant a baráti szív, és a szokásosan megkomponált pezsgőnyitás ezúttal elmaradt…
S maradnak egy teljesívű életteljesítmény összesíthetetlen emlékfoszlányai, a gödöllői gazdászgyakornok első mérnöki feladatától, mikor a nemes, szürke félvér lova hátán naponta lépdelte a sárpilisi határt… Majd a szekszárdi, megyei igazgatóság nagyobb horizontján küzdött a korszerűsödő állattenyésztési ágazatok minőség-javításáért, közte a bonyhádi pirostarka tehenek fundamentum rangjáért… Aztán következett a közvetlen napi üzem-gyakorlás Pakson, az állami gazdaság igazgatói székéből – megélve a szőlőbirtok „atom-terjeszkedő” zsugorítását… Ezután országos kiemelés az állami gazdaságok országos központjába, fő-állattenyésztőnek hívott státuszba – az új mechanizmus korszerűsítést ígérő, világszínvonalat reméltető feladatokkal…
Mindezek embert formáló, folyamatos szakmai pallérozódást követelő erőt, ideget, egészséget méricskélő évtizedek feladatai, Borontai István sikeres élettarsolyának hozadékai.
Személyes szerencsém, hogy a korai évek után, az utóbbi félévszázadot szakmai-baráti közelségben élhettük, és megismerhettem a jóért ütközőképes Borontai Istvánt, aki a néha zordnak tűnő természete mögött vajszívű, segítőkész szakember és barát volt. Aki a Magyar Fogathajtó Szakbizottság első elnökeként részese a himnuszhangú világbajnoki érmeinknek, akivel közös örömet találtam a kisbéri lófajtánk gyönyörében…
Még valami. Korábban írtam és most idézek a vadászbarátságról: „Borontai István. Százezer meghitt pillanat. Köd, eső, zúzmara, harmatszippantó délelőtt. Szakmailag átitatott, cizelláltan elemzett csapázások. Szélmozdulatokra figyelő vadászattervezések. Áhítatos töretátadások, pezsgőbe áztatott élményörökítő percek.”
Borontai István, a számos kitüntetése között, a Fogathajtásért Emlékplakett és az Életfa Emlékplakett arany fokozatának díjazottja, élt 92 esztendőt.

Élő emlékét őrizni kötelességünk, mert csak az hal meg akit elfelejtenek.

Budapest, 2021. június 26.

Váczi Ernő