Dobrovitz József harmadik a díjhajtás első napja után

A német Anna Sandmann édesapját, Christoph Sandmannt megelőzve áll az élen a díjhajtás első, csütörtöki napja után a szilvásváradi Négyesfogathajtó Világbajnokságon. Legjobb magyarként a csapattag Dobrovitz József a harmadik helyről várja a folytatást.

Az első versenynapon a 14 nemzet 43 fogatát felvonultató mezőny csaknem fele, húsz hajtó mutatkozott be. A versenyzők előtt a negyven évvel ezelőtti, ugyancsak szilvásváradi vb magyar aranyérmese Juhász Lászlót előhajtóként mutatta be a programot.

A legjobb teljesítményt Anna Sandmann nyújtotta, ugyanis mind az öt pontozó őt és fogatát látta a legjobbnak. A német hajtó így 40,99 hibaponttal vezet, apját majdnem hat hibaponttal múlta felül.

Magyar részről a két csapattag, Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József mutatkozott be az első napon. Dobrovitz a nap utolsó versenyzőjeként harmadik lett, s bár lovaival maximálisan elégedett volt, a kapott pontszámmal (51,38) már kevésbé. „A második lépésnél a két első ló elkezdett kóvályogni jobbra-balra, de ezt a hibát leszámítva az egész éves munka mostanra beérett. Szenzációs és könnyed díjhajtás volt, ami nem ennyi pontot érdemelt volna” – értékelt az MTI-nek a húsz éve csapatban világbajnok magyar hajtó. Dobrovitz szerint a magyar csapatnak van esélye 2016 után először ismét dobogós helyen zárni annak ellenére, hogy több hibapontot kapott, mint amit érdemelt volna. A csapatversenyben, amelyben minden számban a három hajtóból a két jobbik eredményt számítják bele, így is sokat érhet Dobrovitz teljesítménye, mert megelőzte a németek csapattagját, Michael Brauchlét és a címvédő hollandok versenyzőjét, Koos de Rondét. Anna és Christoph Sandmann nem került a német trióba, ezért az ő eredményük a csapatversenybe nem számít bele.

Ifj. Dobrovitz József, akinek inkább a maraton- és az akadályhajtás az erőssége, 57,44 hibaponttal nyolcadik az első nap után. Elmondása szerint két komolyabb hiba volt programjában, kétszer lépésben beügetett a fogata, ráadásul pont a két hátsó lova hibázott, akikben jobban bízott. „A két hiba miatt nem sikerült a célként kitűzött 55 hibapontos határ alá kerülni, de így is nyolc ponttal javultam az aacheni versenyhez képest. Ha a csapatból mindenkinek sikerül a legjobbját hoznia, akár össze is jöhet az érem. Az elmúlt években a stabilitás hiányzott a dobogós helyhez, mert abból versenyzünk, hogy a legjobb lovakat értékesítjük, így állandó fogatépítés zajlott” – mondta el a kettesfogathajtásban csapatvilágbajnok versenyző.

A csak egyéniben érdekelt magyarok közül a szilvásváradi ménest képviselő ifj. Galbács Ferenc 11., apja, Galbács Ferenc 13., Váczi István 16., a mezőny legfiatalabbja, Juhász Péter 18., míg Tóth-Simon Sándor 20. a díjhajtás első napja után.

Eredmények a díjhajtás első napja (20 versenyző) után:

  • 1. Anna Sandmann (német) 40,99 hibapont
  • 2. Christoph Sandmann (német) 46,78
  • 3. Dobrovitz József 51,38
  • …8. ifj. Dobrovitz József 57,44
  • …11. ifj. Galbács Ferenc 59,83
  • …13. Galbács Ferenc 60,30
  • …16. Váczi István 62,16
  • …18. Juhász Péter 68,16
  • …20. Tóth-Simon Sándor 77,55

Pénteken a mezőny második fele, 23 versenyző – köztük a címvédő Boyd Exell és a harmadik magyar csapattag, Lázár Zoltán – teljesíti az első számot.

Fotó: INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság, Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu

Forrás: Riderline