Fiatal Lovak
FEI Fogathajtó Világbajnoksága Fiatal Lovak számára – 2015 A FEI által kiadott szabályzat, a kvalifikációs követelmények és a verseny lebonyolításával kapcsolatos irányelvek megváltoztak, a változások pirossal vannak kiemelve a letölthető anyagokban, melyek a honlap Egyesfogatok / Fiatal Lovak menüpontjában találhatóak meg!
Hivatalos közlemény
A Magyar Lovassport Szövetség hivatalos közleménye: A Magyar Lovassport Szövetség és az Országos Mentőszolgálat között hivatalosan aláírásra került együttműködés szerződés alapján az Országos Bajnokságokon és a nemzetközi versenyeken az OMSZ látja el kötelezően az egészségügyi bizosítás feladatait. Az alacsonyabb szintű rendezvényeken a rendezők igénybe vehetnek az OMSZ-szal szerződéses viszonyban működő […]
Átigazolási időszak
Tájékoztatom a fogathajtásban tevékenykedő szakvezetőket, versenyzőket, segédhajtókat, hogy a Fogathajtó Szakágban az átigazolási időszak az adott év május 31. napjával zárul! Jó versenyzést kívánva, Mondok József elnök
Tolna – Mözs – rajtengedély
A Tolna – Mözsi Lovas Egyesület 2015. 05.21 -én csütörtökön 11.00 órai kezdettel Fogathajtó Rajtengedély vizsgát hirdet. C és B kategóriában is lehetőség van vizsgázni. Jelentkezés : www.rajtengedely.hu oldalon. Kizárólag csak az interneten leadott nevezéseket fogadjuk el!!!
Kiskunság Bajnoka – kiírás
Az alábbi linken elérhető a Kiskunság Bajnoka elnevezésű kupasorozat kiírása:
Baranya megyében megrendezni kívánt CAN-C kategóriás fogathajtó versenyek az alábbiak
05.23. Túrony 06.06. Drávaszabolcs 06.27. Dunaszekcső 07.12. Mohács 07.18. Magyarbóly 08.08. Nagyharsány 08.16. Villány 09.19. Beremend Mindenkinek eredményes és sportszerű versenyzést kívánnak a versenyrendezők!
Izsáki fogathajtó edzőtábor
Örömömre szolgált, hogy eredményesen zárult az izsáki fogathajtó edzőtábor! A szakág elnökeként megköszönöm Tóth Tamás, szövetségi kapitány, Lázár Zoltán, szakági edző és Dr. Langer Dóra, csapatállatorvos lelkiismeretes, szakmai munkáját, melyet a kettes- és négyesfogathajtó válogatott felkészítéséért végzett! Köszönet az edzőtábor valamennyi résztvevőjének is az edzéseken mutatott alázatos munkáért, az együttműködésért! […]
Újfehértói C-kategóriás rajtengedély-vizsga
Újfehértón, 2015. 04. 25-én 18 fő tett sikeres C kategóriás rajtengedély-vizsgát. Fegyelmezett, jól felkészült vizsgázók vettek részt a vizsgán. A vizsgabizottság Bartha István és Geszterédi László volt. Gratulálunk és eredményes versenyszezont kívánunk a frissen vizsgázott hajtóknak!