Emlékeztető az NLSF utánpótlás programban résztvevők számára!
A következő versenyhelyszín: Fericanci, Horvátország 2023 Július 20-23!! A verseny minden olyan sportolónak kötelező, aki az NLSF programban részt kíván venni, és készül a 2024-es Európa Bajnokságra! A résztvevők nevezési és box díját az NLSF fizeti. További részletes információ az alábbi linken olvasható! Felhívás!!
Versenyirodák!!
A Fogatható Szakbizottság kéri a fogathajtó rendezvényeken résztvevő versenykiértékelőket, hogy a szabályzatnak megfelelően, a versenyt követő 24órán belül legyenek szívesek feltölteni a hivatalos eredményeket, pályarajzokat, és verseny jegyzőkönyvet!
Tájékoztatás a Fogathajtó Szakszemélyzet részére!
Tisztelt fogathajtásban tevékenykedő bírók, pályaépítők, technikai kiküldöttek és stewardok! A márciusban felállt szakbizottság egyik legfontosabb feladata a nemzeti szabályrendszer és a hivatalos személyek képzési és promóciós rendszerének kidolgozása. Ez azonban olyan összetett feladat, hogy néhány hónap kevés egy átgondolt rendszer kidolgozásához. Éppen ezért, megalakulásunk után, azt a döntést hoztuk, […]
Felhívás az NLSF Programban Résztvevők számára!!
Svédországban Flyingeben a nyílt verseny elmarad, csak meghívott versenyzők vehetnek részt a rendezvényen. Ezért a szakmai bizottság új versenyt jelőlt ki. Helyszín: Fericanci, Horvátország ideje: 2023 Július 20-23 A verseny minden olyan sportolónak kötelező, aki az NLSF programban részt kíván venni, és készül a 2024-es Európa Bajnokságra! A résztvevők nevezési […]
CAN & CAI Pleternica (CRO) 2023. június 22-25.
A Pleternicán megrendezésre kerülő CAN és CAI2*/3*-os fogathajtó verseny hivatalos kommunikációja a WhatsApp-on az alábbi csoportban fog zajlani. Kérünk minden résztvevőt és csapattagot, hogy EZEN a linken csatlakozzanak a csoporthoz. A verseny előzetes programtervezete EZEN a linken olasható. A versenyzői lista EZEN a linken olvasható.
CAI Bühl 2023 június 8-11. – Hölle Martin mindent vitt
A június 8-11. között megrendezésre került bühli versenyen Hölle Martin 3*-os kettesfogat, valamint Kun Andrea 3*-os egyesfogat kategóriában képviselték hazánkat. Hölle Martin Eppie, Juventus és Kings Gambit nevű lovaival torony magasan nyerte a kettesfogatok kategóriáját. Martin minden versenyszámot megnyerve, majdnem 15 hibapont előnnyel végzett az első helyen, az egyébként nagyon […]
CAN Mezőhegyes 2023. június 8-11.
Startlisták és eredmények EZEN a linken elérhetőek. A Mezőhegzesen megrendezésre kerülő CAN nemzeti fogathajtó verseny hivatalos kommunikációja a WhatsApp-on az alábbi csoportban fog zajlani. Kérünk minden résztvevőt és csapattagot, hogy EZEN a linken csatlakozzanak a csoporthoz.
Sportorvosi Igazolások 2023
Az utóbbi időben nagyon sok fogathajtó jelezte, hogy érvényes sportorvosi igazolással rendelkezik, még sem tud nevezni! Ennek egyik fő oka az, hogy az Országos Sportegészségügyi Intézet rendszerében és a Magyar Lovassport Szövetség adatbázisában nem egyeznek, vagy hiányosak az adatok. Aki az OSEI rendszerben rögzített vizsgálat után nem tud nevezni, keresse […]
CAN/CAI2*/3* Dunatőkés 2023. május 25-28.
Startlisták és eredmények EZEN a linken elérhetőek. Pályarajzok EZEN a linken elérhetőek. Előzetes programtervezet EZEN a linken elérhető. Verenyzői lista és lólista EZEN a linken elérhető. Állatorvosi felvezetési lista EZEN a linken elérhető. A Dunatőkésen megrendezésre kerülő CAN és CAI2*/3*-os fogathajtó verseny hivatalos kommunikációja a WhatsApp-on az alábbi csoportban fog […]
CAI Stadl-Paura 2023. május 11-14.
Kiválóan szerepeltek hajtóink a Stadl paurai versenyen és szép eredményekkel fejezték be a versenyt. Az összetett versenyben Jámbor Blanka Ágnes a junior P1 kategóriában az első két helyet szerezte meg két pónijával. Beniaminnal győzött, az újonc Spla-val pedig a második lett. A kategória harmadik helyét Juhász Bertold szerezte meg Niko […]