prof. dr. Fehér Károly búcsúzik Baranyai Antaltól

Rajongva szeretett családja, felesége, három gyermeke, hat unokája, barátai, a lovas- és a sportújságíró társadalom gyászolja.

Lokálpatrióta. Hódmezővásárhelyen született, nevelkedett, élt, dolgozott. A Testnevelési főiskolán szerzett diplomát. A sportújságírás kiemelkedő személyisége. Sikeres sportszervező.

A fogathajtás, a tájékozódási futás (300 versenyen indult) és a postagalamb-tenyésztés állt közel hozzá. Munkásságát több magas kitüntetéssel, köztük a Magyar Arany Érdemkereszt, a Magyar Sportért, és a Lovassportért Emlékéremmel ismerték el.

Felkészülten, elkötelezetten, kritikusan, jobbító szándékkal, fogathajtó barátai és a lovak iránti tisztelettel, mindvégig ugyanazzal az erővel, intenzitással szolgált. Honi fogathajtósportunk történelmét a legsikeresebb évektől a 2021. évi budapesti Európa-bajnokságig kísérte.

Közel félszáz külföldi fogathajtó világversenyről tudósított. Mikrofonnal a kezében a hazai- és a nemzetközi fogatversenyek szakavatott, sokszínű kommentátora. A Fogathírek csatornáján, cikkeinek,  kiadványainak, fotóinak sorával hirdette, hogy

„Sikersportágunk a fogathajtás támogatásra érdemes.”

A hagyományőrző népművészek, a kovácsok, a kocsi- és a szerszámkészítő kétkezi emberek arcéleit

élethű beleérzéssel mutatta be, hozta el mindennapjainkba.

 

Tóni Barátom!

Hogy is gondolhattuk, hogy a budapesti EB idején találkozunk utoljára, s amiről ott sztorizgattunk az egyben a „végelszámolásod” is volt…

A nagyrészt közösen végigküzdött 14 világbajnokságról, a 4 Európa-bajnokságról, vagy az együtt, örömmel megélt 107, ebből 48 aranyérmünkről beszélgettünk. Tele voltál tervekkel. Te voltál számomra a biztos kútfő, amikor fogattörténelmünk útvesztőiben, a számok világában bizonytalan voltam. Fogatsportunkról sokunknál fontosabbat, másabbat, igazabbakat, többet tudtál. Nagy idők tanúja vagy.

A sport krónikásának tartottad magad. Sokkal több vagy annál! Az égi verhetetlen csapattagok a fogathajtó legendáink szeretettel várnak.

Érkezz meg békében!

Fehér Károly

Tahitótfalu, 2021. november 26.

Szent András hava