MLSZ Díjátadó Gála – kitüntetések

A Magyar Lovassport Szövetség 2016. évi díjátadó gáláján emlékérmek, elismerések kerültek átadásra a 2015. évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott sportolók, lovassportban tevékenykedő szakemberek, versenyrendezők és szakvezetők számára. A teljes lista: KITÜNTETETTJEINK 2016

A fogathajtó szakág büszke arra, hogy az év szövetségi kapitánya címet, immár második alkalommal, a kettes- és négyesfogathajtó válogatott szövetségi kapitánya, Tóth Tamás vehette át.
A Gálán elhangzottak alapján: „Szervezésében már 2014-ben elkezdődött a kettesfogathajtók tervszerű felkészülése a fábiánsebestyéni világbajnokságra. A 2015-ös VB előtt edzőtáborokat szervezett, igyekezett együttműködő közösséget kialakítani. Lázár Zoltán szövetségi edző szakmai segítségével hatékony munkát végzett.
A teljes magyar sikerrel zárult hazai világbajnokságon Lázár Vilmos egyéni és a Lázár Zoltánnal, ifj. Dobrovitz Józseffel kiegészült csapat aranyérem – természetesen a hajtóink világszínvonalú teljesítmény mellett – a szövetségi kapitány munkáját is dicséri.
2015-ben az Európa-bajnokságon a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat megvédte bronzérmét. Dobrovitz József egyéniben a 4. helyet szerezte meg.”

Gratulálunk! Munkájához további sok sikert kívánunk!

11998859_899561360112220_4617692336193855424_n

A szövetségi kapitány  és az aranyérmes kettesfogathajtó csapat Fábiánsebestyénben.


Sándor Móric Díj

A DÍJ névadója, Gróf Sándor Móric művelt, jó kedélyű, bátor, egyenes jellemű, igazságszerető, a közügyeket támogató, igazi sportember, népszerű személyiség volt. Nem az elismerés, hanem a teljesítmény érdekelte. Több mint háromszáz egyedülálló lovaskalandját jegyezték fel. Átúsztatott a Dunán. Rakott szekeret ugratott lovával. Lóháton járt fel palotájának emeletére – ahogy ezt Emlékszobrunk is jelképezi. Jelentősebb összeget hagyott a Magyar Tudományos Akadémia alapjára, a Nemzeti Múzeumra, az Országos Gazdasági Egyesület céljainak előmozdítására, a budai szegényápoldának, valamint a pesti gyermekkórháznak.

Ezért fogadja szívesen a Szövetség Elnökének a lovassportunk kiemelkedő támogatóit elismerő, 2010-ben alapított Gróf Sándor Móric Díjat, Nacsa Richárd szobrászművész alkotását.

UNGOR ERIK

A kitüntetett a több évszázados izsáki szőlő- és borkultúra hagyományaira támaszkodó, Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb pezsgőgyára, a Royalsekt Pezsgőpincészet Zrt. tulajdonosa. A Cég Szent István pezsgője a világ legnagyobb pezsgőversenyén Franciaországban aranyérmet nyert. A szülői házból hozott szeretette a lovak iránt már gyermekkorában is meghatározó volt. Napjainkban Fülöpszállás melletti Biczó lovas tanyáján ápolja a lovas hagyományokat, védett történelmi lófajtánkat, 40 lipicai lovat tenyészt és hasznosít a lovas turizmusban. Lassan egy évtizede fogathajtó sportunk nemzetközi rangú versenyeinek támogatója. Már 2009-ben ott volt a Kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság támogatói között. Azóta három világ-, egy Európa-bajnokság, kilenc Lovas Világkupa és öt Nemzeti Vágta szponzora. Ezek mellett az Együtt a Leukémiás Gyerekekért Alapítvány, a Kutya Barátok és a magyar borok jó hírét keltő Duna Borrégió Borút Egyesület támogatója.

Támogatását köszönjük és gratulálunk!