Kucsora István búcsúztatása

Kucsora István ménesgazda (1959- 2018) búcsúztatása 2018. 05. 15-én, kedden 10.30 órakor lesz a hódmezővásárhelyi katolikus temetőben.
Kérjük a sporttársakat, vegyenek részt a búcsúztatáson!
Emlékét megőrizzük!

Mondok József
fogathajtó szakág elnöke


Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kucsora István életének 59. évében váratlanul elhunyt.
Aki egész életében a Furioso-North Star lófajta elkötelezett híve és tenyésztője volt. Ő volt az egykori Aranyági Ménes vezetője. Ötletére, és vezetésével rendezték meg az I. Alföldi Állattenyésztési Kiállítást Hódmezővásárhelyen. Ő volt a Kéktói Ménes alapító tulajdonosa, ménesgazdája.
Megkapta a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének életmű díját és a legnagyobb lovas kitüntetést a Magyar Lovassport Szövetség Gróf Széchenyi István emlékérmét.
Gyászoló szerettei