Hazai fedeles versenynaptár – 2016/2017 – MÓDOSÍTÁS

A 2016/2017-es hazai rendezésű fedeles versenyeket tartalmazó versenynaptár elkészült, letölthető: FEDELES VERSENYNAPTÁR  (frissítve: 2017. február 27.)

FIGYELEM!
Kettesfogat kategória esetén a döntőn a kategória besorolás (A/B illetve C) a 2016. évi befizetett licencek alapján történik.

Az elmaradt fedeles versenyek és a döntő időpontjának változása miatt a kvalifikációs feltételek megváltoztak!
A 2016/2017-es fedeles versenyszezonban ismét megrendezésre kerül a Fedeles Bajnokság, mely Fábiánházán a döntővel zárul 2017. március 18-án. A döntőn azok a versenyzők vehetnek részt, akik minimum 1 versenyhelyszínen szereztek minősítő pontot vagyis kizárás, feladás, visszalépés nélkül teljesítették a versenyt. Az előző év bajnokai alanyi jogon indulhatnak a döntőn. A döntőn A/B illetve C kategóriás kettesfogatok versenye kerül lebonyolításra, illetve minimum 3 minősült versenyző nevezése esetén póni kettesfogat és nagyló egyes- és négyesfogat kategóriákban is osztanak érmet.

A versenyeken a FEI Fedeles Világkupa versenyek, 2014/2015-ös szezonra vonatkozó szabályzata az irányadó, mely letölthető (magyar nyelvű formátumban) IDE kattintva.
2 szabályzati pont, mely konkretizálásra, egységesítésre került:
5.7. Amennyiben egy akadály (maraton, híd vagy selyba) meghajtásra került, szabaddá válik és újra meghajtható. Labda leverése vagy az elem FELBORÍTÁSA azonban (beleértve az akadály szerkezetét, még akkor is, ha a hozzá tartozó leverhető elem korábban leverésre került) hibaponttal jár.

12.3. Amennyiben a fogat egy, még meg nem hajtott selyba típusú akadály labdáját leveri, vagy egy még meg nem hajtott maraton típusú akadály elemét FELBORÍTJA, az alapzsűri elnöke csenget. Az órát megállítják, hogy újraépítsék az akadályt, a hajtónak legmegfelelőbb időnél, mielőtt a versenyző megközelítené/meghajtaná a kérdéses akadályt. A versenyzőt az újraépítés miatt 10 másodperccel büntetik és a labda ill. az elem leveréséért/jelentős elmozdításáért 5 másodperc büntetést is kap. Nincs időkorrekció/jóváírás.

A Szervező Bizottság és a Versenybíróság döntése, hogy összevetést tart-e az indulói létszám függvényében! Amennyiben igen, úgy kategóriánként 10 induló alatt 3 versenyző mehet az adott kategória összevetésébe, 10 induló felett 6 hajtó! Az a versenyző, akit az összevetésben zárnak ki, az az összevetés utolsó helyezettje lesz!

A téli, fedeles szezonra sikeres versenyeket kívánunk!

Sportbaráti üdvözlettel:
Dobrovitz József
fedeles versenyekért felelős szakbizottsági tag