Gyászhír – elhunyt Kecskeméti László fogathajtó, mindenki Laci bácsija

„2020. január 19-én örökre lehunytam
szemem egy igazi megnyugvással
szívemben és fáradt testemben.
Kérlek Benneteket, hogy úgy őrízzetek
meg engem a szívetekben, ahogy
ezen a fotón tekintek Rátok.”

KECSKEMÉTI LÁSZÓ
„Öreg KECSÓ”
(1940 – 2020)

Rokonainak, minden kedves ismerősének, barátainak, lovas társainak, volt munkatársainak és tisztelőinek, ezúton adjuk hírül, hogy Kecskeméti László („Öreg Kecsó”) a hódmezővásárhelyi GORZSA-HÚS Kft tulajdonosának, ismert négyesfogathajtónak búcsúztatója 2020. január 25-én szombaton 11 órakor Hódmezővásárhelyen a Fekete Sas épületében lesz.

Tisztelettel kérjük a megemlékezőket, hogy kegyeletüket 1 szál fehér virággal róják le.

Szerettünk hamvait a búcsúztatót követően, szűk családi körben helyezzük végső nyughelyére a Dilinka temetőben.

Gyászoló család


Gyászol a magyar fogathajtósport!

Tegnap a késő esti órában kaptuk a szomorú hírt 79. életévében türelemmel viselt betegség után 79. életévében elhunyt a Csongrád megyei-, a hódmezővásárhelyi lovasélet ismert egyénisége, a magyar fogathajtók korelnöke – KECSKEMÉTI LÁSZLÓ – sokunknak Laci bácsija vagy ahogy emlegettük az „Öreg KECSÓ”

Életét végig kísérte a az állatok iránti szeretet, vonzalom gyermekkorában, mint újvárosi gyerek a levegő szárnyas paripáival galambokkal kezdte, majd ismert, elismert kutyatenyésztőként ért el számos hazai és nemzetközi sikert.

Felnőttként a lovak, a lovasport szerelmese lett. Nála nem a minden áron való eredmény elérése volt a cél, szerette a közeget, a versenyzőtársakat, a közönséget. Igényesen összeállított kettes- és négyes fogatával több mint három évtizeden át ott volt megyei, regionális, hazai versenyeken. A Csongrád megyei csapat tagjakét magyar bajnokság ezüst és bronzérmet szerzett.

Távozása nagy űrt hagy maga mögött, színes, szeretetre méltó egyénisége, a sporthoz a lovakhoz az állatokhoz fűződő alázatáért, kitartásáért, elhivatottságáért sokan csodálták, csodáltuk.

Nevét beírta Hódmezővásárhely 130 éves sportéletének TÖRTÉNELEM könyvébe és a Magyar Fogathajtás több mit öt évtizedes krónikájába.

Búcsúztatásáról a család ad ki értesítést.

Mondok József a fogathajtó szakág elnöke őszinte részvétét fejezi.

Írta: Baranyai Antal