Gyászhír

Szomorú hír érkezett, egy kiváló lovas társunk eltávozott.
Dr. Pataki Balázs megemlékezésével búcsúzunk:

† Vinnai Mihály
1954-2017. 
2017. november 22-én, hosszan tartó súlyos betegség következtében 63 éves korában elhunyt Vinnai Mihály a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lovasélet kiváló segítője.
Nyírteleken született 1954. június 8-án. Szabolcs-Szatmár megye és különösen Nyíregyháza környéke ebben az időben is, de különösen az 1960-as, 70-es években a magyar lótenyésztés fellegvárának számított, százával vitték Németországba, Svájcba az elegáns kisbéri-félvér lovakat. A Nyíregyháza környéki bokortanyákban szorgalmas gazdák, kiváló lótenyésztők, lovasemberek éltek, akik nagyszerű lovakat tenyésztettek. Bár őt munkája a honvédséghez, a nyírteleki katonai bázishoz kötötte, a család 1989-óta tartott, tenyésztett lovakat. Mikor fia Vinnai Attila felnőtt, és a Debreceni Agrártudományi Egyetem hallhatója lett, családi összefogással lehetővé tette számára, hogy előbb helyi, majd területi, később országos versenyeken sikeresen szerepelhessen a tehetséges fiú. Személyesen vett részt a lovak képzésében, a tréningeken, a versenyekre való felkészülésben, a lovak, felszerelés szállításában, mint ideális háttér-ember, akinek munkája nem feltűnő ugyan, de nélkülözhetetlen.
Nem volt könnyű biztosítani a lovak megfelelő tartását, ellátását, a versenyekre való felkészítését és a versenyeken való részvétel finanszírozását, de mindezt sok éven át intézte, mozgatta, működtette.
Az 1990-es évek második felétől kezdve megrendezett nyírteleki regionális fogatversenyek szervezője, motorja volt. Magánéletében szerény, kedves, segítőkész, köztiszteletben álló, szeretetre méltó személyiség.

Temetése november 29-én, szerdán, 14 órakor lesz a nyírteleki temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük.