Fogathajtó Legendák Találkozója

Emlékeket idézni, nosztalgiázni, előre tekinteni, jobbító javaslatokat ajánlani fogatsportunk további boldogulásához.

Ezekkel a célokkal hívták, várták , látták vendégül a a 21-szeres világbajnok Lázár-testvérek, Vilmos és Zoltán az aranykovács versenyzőtársakat, valamint az őket sikerhez segítő, támogató lovasbarátaikat az edzőket, a szövetségi kapitányokat és szakág vezetőket a festői domonyvölgyi Lázár Lovasparkba.

Jöttek örömmel, szerényen, várakozással, a viszontlátás örömével.

Magukkal hozták, mintegy 40 világ- és európa-bajnoki aranyérmüket.

Az e napokban 100 éve (1909-ben) született Abonyi Imre, „a hajtókirály”, Papp József, Bálint Mihály és Dallos Andor az égi fogatpáyáról fogadta el a meghívást.

Meghívást kapott és köszönte a lélekmelengető ötletet:

Fülöp Sándor, az első négyesfogathajtó világbajnokunk (Freuenfeld 1974), négyszeres világ és négyszeres európa-bajnokunk.

Bárdos György, ötszörös világ-és négyszeres Európa-bajnokunk

Juhász László, kétszeres világbajnokunk

Dobrovitz József világbajnokunk

Muity Ferenc, háromszoros Európa-bajnokunk

A kettesfogathajtó hírességek közül eljött Nyúl Zoltán, továbbá Szegedi Gábor.

Ott voltak és mint mondták tanultak a fiatal világbajnokaink: Hölle Martin, Ifj. Dobrovitz József, Osztertág Kristóf. 

Bakra ültek, hajtottak, nem időre, nem a hibapontok ellen-csak úgy mindannyiunk örömére, de a győzni akarás, a szárak könnyed, zseniális kezelése most is a génjeikben van, tanítani való.

A hajtás közben ment a „zrika”:

”Nem jó a húzóvonalad.

Rosszul kezeled a szárat, az ostort.

Az állítás, a hajlítás, az elengedettség jobb is lehetne.”- jöttek az utasítások, harsány nevetés közben röpködtek a szakkifejezések.

Gondolatban megsimogatták világbajnok lovaikat: Alit, Bellát, Hibart, Konvit, Körőst, Magisztert, Menuetett, Mítoszt, Ramit és Újságírót.  

Kitöltötték a lovas TOTTÓ-t, lovaséletünk kéréseiben is otthon voltak.

Vigadtak, ment a sztorizás, kitűnően érezték magukat, ahogy egy jó családhoz illik- és emlékeztek:

Például Fülöp Herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség egykori elismerő szavaira: „

„A nemzetközi fogathajtó sportban Magyarország mindig úttörő szerepet vállalt”

Szavainak igazát jelzi, hogy hazánk eddig 14 Foghajtó világ, 3 Európa-bajnokságot, 13 Lovas Világkupát rendezett általános szakmai és közönségsikerrel.

Szóba került a következő nagy rendezvényünk, a 2021-ben öt lovas szakág Európa-bajnokságának leszünk házigazdái Budapesten.

Ez a megtisztelő nemzetközi elismerés országunknak, lovas hagyományainknak, verseny szervezőnk szakértelmének, szíves vendéglátásunknak és mindenekelőtt foghatóink párját ritkító teljesítményének szól:
A magyar fogathajtók az eddig világ- és Európa-bajnokságon 105 érmet, köztük 48 aranyat nyertek!

Domonyvölgy, 2019. november 3.
Fehér Károly