Rangos elismerések átadása

Kedden a délutáni órákban az Agrárminisztérium az október 23-i központi ünnepségét a Vajdahunyadvárban a Mezőgazdasági Múzeum dísztermében tartotta, ahol Dr. Nagy István miniszter mondott ünnepi beszédet majd kitüntetések, elismerések átadására került sor, ahol először az életmű díjasok elismerésére került sor.

A fogathajtók népes családja köréből elsőként Dobrovitz József közelgő 80. születésnapja alkalmából a minisztertől ÉLETFA  kitüntetés ezüstfokozatát vehette át.

DOBROVITZ JÓZSEF
– Agrármérnök – Mosonmagyaróvári Egyetem Aranydiplomása
–  32 évig volt Vecsésen a Ferihegy TSZ elnöke. A rendszerváltást követően alapította meg családi vállalkozását a Dobrovitz Kft-t.
30 év óta a fogathajtósportban háttéremberként tevékenykedik, megépítette Vecsésen a Dobrovitz Lovasparkot. 20 éven át hazai és nemzetközi versenyeket rendezett Nemzetközi Vecsés kupa néven, mely elismert esemény volt itthon és külföldön.
Vecsés SE színeiben fia és három unokája a fogathajtó sportban világbajnokok és VB, EB érmesek  lettek  – fia – Dobrovitz József négyesfogathajtó csapatvilágbajnok (2004)., unokái közül – ifj Dobrovitz József kettesfogathajtó csapatvilágbajnok (2015, 2019), póni négyesfogathajtó kategóriában vb egyéni ezüst- és csapatbronzérme, négyesfogathajtásban EB csapat ezüst- és bronzérmes, VB csapat bronzérmes. Osztertág Kristóf kettesfogathajtásban csapatvilágbajnok (2019), póni fogathajtásban VB csapat bronzérmes, Osztertág Márk Póni fogathajtásban VB csapatbronzérmes. Mind a négyen kettes- és négyesfogathajtó kategóriában is versenyeztek, versenyeznek.

Dr. Nagy István agrárminiszter „Életfa kitüntetés bronz fokozatát adományozta és nyújtotta át a hajtókirály Bárdos Györgynek közelgő 70. születésnapja alkalmából.

BÁRDOS GYÖRGY
– négyesfogathajtóként – 10 világ és 6 Európa-bajnokságon képviselte a magyar színeket – ötszörös világ- és hatszoros Európa-bajnok.
Gyöngyösön kezdte sportolói pályafutását Kádár László tanítványaként, majd a legendás világ és Európa-bajnok Abonyi Imre visszavonulását követően került Szilvásváradra és ott érte le legnagyobb sikereit.
1996-ban vonult vissza és ma is lótenyésztéssel foglalkozik és edzőként szolgálja a magyar lovassportunkat.
Pályafutása során ötször volt a világ legjobbja és itthon nyolcszor volt a lovassport legjobbja – a Fogathajtósport Örökös bajnoka.


Dr. Nagy István agrárminiszter 85. születésnapja alkalmából több mint hat és fél évtizedes munkássága elismeréséül Miniszteri Emléklapot adományozott Deme Jánosnak.

DEME JÁNOS
– Agrármérnök – a Gödöllői Agrár Egyetem Gyémánt diplomása

Gödöllőn szerzett agrármérnöki diplomát, a Magyar Fogathajtó Baráti Kör Egyesület alapítója, elnöke, aki Kiskunfélegyházi Lenin TSZ-ben főállattenyésztőként dolgozott.

Megálmodója és életre keltője volt Bugacon az ARANYMÉNES-nek, aminek látványában azután évtizedeken át a Bugac pusztán a hazai és külföldi látogatók gyönyörködhettek.
A ménes kialakításában olyan egyéniségeket nyert meg, mint +Abonyi Imre és +Abonyi László. Világbajnokok nőttek ki és fel a bugaci pusztán Kecskemét László, Juhász László, + Bálint Mihály – velük került a fogathajtó sport vérkeringésébe.
30 év óta mint a Fogathajtó Baráti Kör elnöke és vezetésével az egykori legendás sportolók, sportvezetők emlékének állítanak MÁRVÁNYTÁBLÁKAT.
Az elismerést követően Deme János a miniszternek a Fogathajtók Baráti Kör jubileumi emlékplakettjét nyújtotta át.



Dr. Nagy István agrárminiszter elismerésben részesítette a XVIII. Kettesfogathajtó Világbajnokságon fantasztikus sikert elért világbajnok magyar csapat tagjait, Hölle Martint, ifj Dobrovitz Józsefet, Osztertág Kristófot és a csapatmenedzsert Szilágyi Zsoltot.

HÖLLE MARTIN – ötszörös világbajnok  – 22 évesen egyéniben megvédte világbajnoki címét és csapatban is aranyérmes lett
ifj. DOBROVITZ JÓZSEF  – kétszeres világbajnok – csapatban tagja a világbajnokságot nyert magyar triónak
OSZTERTÁG KRISTÓF – világbajnok – tagja a világbajnok magyar csapatnak
SZILÁGYI ZSOLT – csapatmenedzser


A fogathajtósportban eddig még egyetlen szakágban sem sikerült egy nemzetnek négy egymás követő világbajnokságon egyéniben is és csapatban is világbajnokságot nyerni.
A magyar kettesfogathajtók 1999, 2001, 2003 valamint 2013, 2015 és 2017-ben sorrendben háromszor nyertek és most 2019-ben megszületett a képzeletbeli magyar fogathajtók és a magyar sport tortáján a „hab” azaz negyedik világbajnokságon sikerült egyéniben is és csapatban is világbajnoki címet szerezni, erre igaz az a magyar mondás, hogy „Három a magyar igazság, negyedik a ráadás!”

A Drebkauban elért magyar siker nem jött, jöhetett volna létre, ha a világbajnokságra készülő magyar válogatott nem tudhatta volna maga mögött az Agrár Minisztérium, a Takarék Bank a Magyar Lovassport Szövetség és a fogathajtó szakág támogatását.

Az ünnepséget követően az 5x-ös világbajnok Hölle Martin  és a csapatmanager Szilágyi Zsolt a miniszternek egy-egy mives emléket nyújtott át.



Az Agrárminisztérium központi ünnepi megemlékezésén ott volt Mondok József a Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakágának elnöke, Lázár Zoltán és Dobrovitz József világbajnokok, a szakág elnökségi tagjai, Dallos Gyula Miniszteri biztos, Feldmann Zsolt AM államtitkára, akik elsők között köszöntötték a fogathajtósportunk nagy öregjeit és ifjú világbajnokainkat.

Mondok József megköszönte a miniszternek a világbajnoki felkészüléshez nyújtott támogatást és figyelmességét.

Írta és fotózta: Baranyai Antal