Rajtengedély vizsgák 2020.

Tisztelt Érdeklődők! A fogathajtó szakág idén is szervez rajtengedély vizsgát az ország több pontján. Jelentkezni a www.rajtengedely.hu honlapon lehet. RAJTENGEDÉLY-VIZSGA TELJES ISMERTETŐJE MEGTEKINTHETŐ ITT Időpontok és helyszínek – a lista folyamatosan bővül! – 2020. március 27., 11 óra, Jászárokszállás, CAN-C és CAN-B vizsga – 2020. április 5., 9 óra, Mezőhegyes, CAN-C és CAN-B vizsga  […]

Bővebben

Szövetségi Kapitányi Felhívás!

Tisztelt Versenyzők! A COVID-19 járvánnyal kapcsolatosan kialakult helyzet következtében felelősségteljesen nyilatkozni a 2020-as versenyévadról nem szabad és nem is lehet. Viszont kérek minden hajtót, hogy a felkészülést ne szakítsa meg, továbbra is folytassa az edzéseket lehetőségeihez képest, illetve a hatályos rendelkezéseket betartva, hiszen hazai és nemzetközi megmérettetés – minden reményeink […]

Bővebben

FELHÍVÁS A VERSENYRENDEZŐK RÉSZÉRE

A Kormány a 2020. március 11-én elfogadott 40/2020. számú kormányrendeletben (https://koronavirus.gov.hu/cikkek/megjelent-es-hatalyba-lepett-veszelyhelyzetet-kihirdeto-kormanyrendelet) veszélyhelyzetet hirdetett ki a koronavírus járvány miatt. A veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedések részeként a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket betiltják. Az intézkedések visszavonásig érvényesek. A Magyar Lovassport Szövetség tisztelettel kéri a Szakágakat, illetve a […]

Bővebben

2020-as Nemzeti Szabályzatok

Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottsága és a közgyűlés által elfogadott, a 2020-as szabadtéri versenyszezon során érvényben lévő szabályzatok az alábbiak: Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakbizottságának CAN-A, CAN-B, Ifjúsági hajtók és Fiatal Lovak versenyeire vonatkozó szabályzata (kiadva: 2020. március 11.): CAN-A, CAN-B, Ifjúsági hajtók és Fiatal Lovak Szabályzata Magyar Lovassport Szövetség […]

Bővebben

ELMARAD – Kettes- és Négyesfogathajtók Megbeszélése

❗️Kettes- és négyesfogathajtók❗️ A 2020. március 17-re meghirdetett megbeszélés egy későbbi időpontban kerül megtartásra! Köszönöm a megértést! Tóth Tamás, szövetségi kapitány MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívok az idei évben nemzetközi kategóriában versenyző minden érdeklődő kettes- és négyesfogathajtó versenyzőt, valamint fogattulajdonosaikat, edzőiket és szponzoraikat 2020. március 1️⃣7️⃣-én (kedd) 16:30-kor a Magyar Lovassport Szövetség Tudásközpontjában […]

Bővebben

ELMARAD A HORTOBÁGYI VERSENY

❗️FIGYELEM❗️ A március 14-re kiírt hortobágyi fedettpályás fogathajtó verseny a rendező döntése értelmében – a koronavírus miatt kialakult helyezet miatt – ELMARAD❗️❗️❗️ A versenyt későbbi időpontban megtartják! Megértésüket köszöni a rendezőség!

Bővebben

Közgyűlés – 2019. év

A Magyar Lovassport Szövetség fogathajtó szakága március 11-én tartotta éves közgyűlését, mely során Lázár Vilmos, a szövetség elnöke köszöntötte a megjelenteket. A napirendi pontoknak megfelelően, Mondok József szakági elnök vezetésével zajlott a közgyűlés. Elfogadásra került a 2019. év szakmai, pénzügyi beszámolója, a 2020. év tervezett költségvetése, versenynaptára és a nemzeti […]

Bővebben

Egyesfogathajtók – válogatási elvek

Némedi István szövetségi kapitány összeállította válogatási elveit a 2020. októberében megrendezésre kerülő FEI Egyesfogathajtó Világbajnokságra (Pau, Franciaország). 5 kötelező versenyből a 4 legjobb eredmény számít.  Kötelező versenyek: Mezőhegyes, Altenfelden, Kisbér/Ászár vagy Ptakowice, Vecsés és Lipica. A válogatás pontrendszer alapján, a megbeszélésen elhangzottak szerint. Számításkor csak a magyar versenyzőket vesszük figyelembe. […]

Bővebben

Szakági közgyűlés – 2020. március 11.

A Magyar Lovassport Szövetség Fogathajó Szakbizottsága határozott az éves közgyűlés időpontjáról és helyszínéről. 23/2020 (02.06.) határozat: A szakbizottság módosította 9/2020 (01.31.) határozatát, az éves szakági közgyűlést 2020. március 11. (szerda), 9 órai kezdettel hívja össze, melynek helyszíne: Fülöpszállás, Biczó csárda. A 2019. év szakmai beszámolója a mellékletekkel ITT A szabályzat […]

Bővebben