A HírTV Soroló című adása

A HírTV Soroló című adása tudósított a Fogathajtó Legendák Találkozójáról

Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban találkoztak Magyarország legsikeresebb sportága, a fogathajtás legendái. Kevesen tudják, hogy a sportág indulása óta eltelt 50 évben, közel 100 érmet nyertek versenyzőink, csak a Lázár testvérek 21 világbajnoki aranyat.

„A magyar fogathajtás gyakorlatilag alapkövekből épül fel. Ezek a kövek egymásra rakódnak és így jutunk egyre feljebb és azok a fiatalok, akik most aktívan, akár a világbajnoki címvédők is ezekre az alapokra építkeznek.” – mondta Lázár Vilmos, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok.

? Teljes adás megnézhető:

Beszámoló kb. 12 perctől

A szakbizottság köszönetét fejezi ki a Lázár Lovaspark tulajdonosainak a Fogathajtó Legendák Találkozójának megszervezéséért és az időskorú hajtókkal való törődésért, mindemellett gratulál a magyar fogathajtó kultúra és hagyományok ápolásának céljából kialakított kiállításhoz.

Mondok József, elnök